Szöveges beszámoló
a Kecskeméti Kaszinó Kulturális Egyesület 2017. évi közhasznú tevékenységéről
Az Egyesület a Kecskeméti Törvényszék 2015. november 18. napján kelt, december 11 napján jogerőre emelkedett végzése alapján közhasznú jogállását újra megkapta. A 2016. évben erre alapozva eredményesen folytatódott az Egyesület tevékenysége. Az elmúlt évben a kulturális tevékenység, és a kulturális örökség megőrzése területén fejtettük ki tevékenységünket. Kiegészítő jelleggel és körülhatárolt mértékben az előzőekhez kapcsolódó vállalkozási tevékenységet is folytathatnánk, de az év folyamán ilyen nem történt.
Munkaviszonyban vagy Ptk. szerinti szerződéses jogviszonyban foglalkoztatott alkalmazottunk nem volt. A választott tisztségviselők ellenszolgáltatás nélkül végezték tevékenységüket.
Több más társadalmi szervezethez hasonlóan székhelyünk a Szentcsalád Templom és Közösségi Ház, Irinyi u. 62.
A Csík Zenekar az év végéig mintegy 80 (ebből 7 külföldi) koncert, előadás, táncház, közreműködés során lépett a közönség elé. Talán nem is volt olyan nagyszabású hazai fesztivál, ahol elő ne fordultak volna a fesztiválidényben. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján is adtak ízelítőt népzenénkből. Szokásos vendégművészeik mellett a „Kürtös Tanács” fúvós formáció is fellép velük, visszaidézve a régi falusi bálak hangulatát. Ismét tömegek voltak hagyományos óévbúcsúztató bulijukon. 19 millió (!) letöltés fölött jár a „Most múlik pontosan” daluk, a 21. század pozitív „Szomorú vasárnapja”. Egyénileg és kisebb csoportokban (Csík János és barátai, Esszencia zenekar, Szabó család…) Fönn vannak a csúcson – a 30. évükbe fordultak és kitartanak!
A Renaissance Consort megalakulása óta vallott célja a reneszánsz kor zenéjének kutatása és megismertetése a nagyközönséggel. A tavalyi évben 6 fellépésük volt, ebből 2 Szlovákiában, ahol bemutatták az elkészült Gaudeámus omnes című, adventi és karácsonyi zenei anyagot tartalmazó CD-jüket. Szerepeltek a Mátyás-év sajtótájékoztatóján, ismét komoly fellépések előtt állnak.
A Miraculum Gyermekkórus 143 tagja közül a legjobbak, legképzettebbek jutnak közönség elé: Baja - IX. Pünkösdváró Kórusfesztivál (KÓTA Nívódíj) Franciaország Yvetot - Iskolai Kórusok I. Európai Fesztiválja május vége, Kecskemét - június 20 éves a Miraculum nagykoncert, december 16.-án a Kodály Iskola Kodály születésnapi koncertje. Az évet a Nagytemplomban a „Varázslatos Karácsony” ünnepi koncerttel zárták a kóruscsalád többi tagjával közösen. 10 belföldi és 4 külföldi koncertjük volt. Megkapták a KÓTA országos díját.
Az Aurin Leánykar 45 tagjával közreműködött szinte minden jelentősebb városi rendezvényen. A XXIV. Shumeni Gyermek-Ifjúsági Kórus Gála Napok eredménye: Fesztiváldíj, a legjobb karnagynak járó karnagyi különdíj. Április 17.-19. között Székesfehérváron az Ifjúsági Kórusfesztiválon bizonyítottak. Angliában július 2.-ig tartó turnéjuk során 9 koncerten énekeltek, 10 workshopon vettek részt. Augusztus a Zempléni Fesztiválon adtak két érdekes, színvonalas koncertet. Szeptemberben Paralia (Görögország) Nemzetközi Kórusversenyen maximális pontszámmal I. helyezést értek el, és a verseny nagydíját is elnyerték. Decemberben Budapesten a Chorus Inside Nemzetközi Kórusversenyen a leánykar folklór kategóriában I. helyezést, egyházzene kategóriában II. helyezést ért el. Durányik László a verseny legjobb karnagya diplomát kapta meg. Repertoárjukból bőséges ízelítőt adtak karácsonyi koncertjükön Budapesten és a hazai közönségnek Kecskeméten is. Összesen 39 koncerten (ebből 14 külföldi) léptek föl. Megkapták a KÓTA országos díját.
Az Aurin Nőikar színeiben 40 fő vállalja a tanulás, esetleg munka mellett a próbákat, a koncertezést. Idén a kórusversenyeken bizonyították, hogy nem fakult hangjuk. Akinek fölkészültsége megfelelő volt, időt tudott rá szakítani és a versenyszabályok ezt lehetővé tették - ott énekelt a díjnyertes leánykarban. A sikerhez hozzájárult, hogy a Budapesten tanulóknak heti egy külön próbát szerveztek meg a fővárosban. Az év végén megismételték nagysikerű karácsonyi hangversenyüket – Budapesten és Kecskeméten is felléptek. Így két nagyobb fellépésük volt.
A Somnium laude kamarakórus 18 fővel tevékenykedik, a székesfehérvári Fehérvári Ének X. Nemzetközi Ifjúsági Kórustalálkozón, szeptember 26.-27.-én Gyulán, a “Muzsikál az Erdő” rendezvényen vettek részt. Több városi rendezvényen léptek fel, és aktív részesei voltak az évzáró nagy koncerteknek. 16 koncerten (ebből 1 külföldön) léptek közönség elé. Éneklő ifjúság: Év kórusa címet kaptak.
A Kunság Táncegyüttes néptáncosai, a Fantoly Gyula és Balogh Ildikó vezette 20 fős felnőtt csoport Kecskeméten és környékén lépett fel 4 alkalommal, szerepeltek a szlovákiai Nagymegyerben is - őrizve és bemutatva hagyományainkat.. Nyáron felnőtt tábort tartottak Lakiteleken a Népfőiskolán. Új koreográfiáik a kalotaszegi román táncok és a mezőkölpényi. Sikerrel vettek részt a Csoóri Sándor Program pályázatán.
Kecskemét, 2018. május 28.
Salánki István
a KKKE Elnöke